2011. június 3., péntek

ÜZLETI ÖTLET MINDENEK FELETT?

Ha valakit megkérdezünk, hogy szerinte mi kell egy vállalkozás, egy cég születéséhez, mikor kezdjünk el vállalkozni, majdnem biztos, hogy a válaszok között szerepelni fog: kell egy jó üzleti ötlet.  Sokan elsődlegesnek tekintik.Vajon tényleg így van?

A Baracskai-Mérő-féle üzleti coach iskolában messze nem a számok kapták a főszerepet. De volt egy szám, amit nagyon megjegyeztem: az üzleti ötletek, tippek 4%-a jön be, lesz ütőképes. És azon kell töprengeni, hogy ebből a 4%-ból hogyan finanszírozható a 96%.


Tegnap egy konferencián meghallgattam Bojár Gábor, a Graphisoft társalapítójának a Hogyan fogjunk hozzá egy IT vállalkozás beindításához? című előadását. Az előadásban hangsúlyosan szó esett az ötletek szerepéről.

Mielőtt elárulom, mit is mondott Bojár Gábor és miért fontos a véleménye, nézzük meg röviden, ki ő? Bojár Gábor 1982-ban programozó társával együtt alapította meg a Graphisoft gmk-t azzal a céllal, hogy saját fejlesztésű szoftvereivel lépjen ki a nemzetközi piacra. Korát megelőzve a világon elsőként fejlesztett ki számos vezető modellező programot, köztük az ArchiCAD-et, amelyek mára világszerte az építészek nélkülözhetetlen eszközeivé váltak. Bojár Gábor vezetésével és irányításával a vállalat úttörő tevékenysége és folyamatos technológiai innovációja révén a Graphisoft 1988-ra a szegmens európai piacvezetőjévé vált. Bojár Gábor kiemelkedő üzleti érzéke és vállalkozó szelleme mellett elismert vezető. 2006-ban elnyerte az Ernst&Young “Az év üzletembere” díját. Mindig fontos volt számára az értékteremtés, értéknövelés; vállalkozói tevékenysége mellett több olyan társadalmi funkciót tölt be, amelyekkel a hazai üzleti kultúra fejlesztéséhez kíván hozzájárulni. Bojár Gábor néhány éve eladta a Graphisoft, de benne van még az igazgatóságban.

Érdemes tehát odafigyelni Bojár Gábor gondolataira.
Szerinte az ötlet maga irreleváns. A világ legsikeresebb IT cégei semmi merőben újat nem csináltak. Általában megvalósították valaki másnak az ötletét. Véleménye szerint az új ötletek 90%-a nem válik be. Nem a nagy ötlet a lényeg, hanem az ötletelés képessége a fontos, a kreativitás. Az első után még sok ötlet kell a sikerhez.
És azt is elmesélte  – szerényen előadott, élvezetes – előadásában, hogy bizony az ő első üzleti ötlete és próbálkozása sem jött be, bukás lett belőle. És – többek között – pont arról ismerszik meg a vállalkozó, hogy kibírja-e a vereségeket.

Kudarckerülő társadalmunk, kultúránk nehezen fogadja el, hogy vannak ötletek, amik nem jönnek be, elbuknak. Pedig ez így van rendjén. Nem kell ettől megijedni. Látjuk, hozzáértők szerint az üzleti ötletek 90-96%-a nem válik be. Jó lenne végre megtanulni és elfogadni, hogy ez a normális. Nem ezen múlik a hosszútávú siker.


http://evinet.hu/
Magyari Éva-üzleti coach

2010. november 20., szombat

Dr. Barta Tamás - Tóth Tihamér (Új! Átdolgozott kiadás!):



A vállalkozások mindegyike nagyon személyes emberi folyamat eredménye. 
A vállalkozó felismer egy lehetőséget, azt értékeli és keresztülviszi, mert újat, sikert akar és bízik önmagában....

2010. november 12., péntek

Tőkeiránytű 1. Piaci feltételekkel működő kereskedelmi banki lehetőségek.

I.   Piaci feltételekkel működő kereskedelmi banki           lehetőségek.


A kérdés annyira triviálisnak látszik, hogy megválaszolásához nincs szükség hosszas tépelődésre. Velem egykorú olvasók bizonyára még emlékeznek egy múlt századi reklámra: „Cipőt a cipőboltból”. Természetesen pénzt a bankoktól szokás szerezni. Ezért vannak, ez az egyik legfontosabb funkciójuk. Ezzel kétségtelenül egyet kell értenünk.

Adódik azonban néhány kérdés:

  • Melyik banktól?
  • Milyen feltételekkel?
  • Mennyiért?
  • Kizárólag kereskedelmi banki forrásokra számíthatunk, vagy léteznek ennél kedvezőbb lehetőségek is?
  •  

SZIRMAI PÉTER-KLEIN SÁNDOR:ÜZLETI TERVEZÉS, ÜZLETI GONDOLKODÁS





"Erős és hosszú távon is eredményes vállalkozások létrehozásához szolgál sok
hasznos információval ez a kiadvány." - Gary Whitlie (Dreher Sörgyárak)

"...őszintén ajánlható az Üzleti tervezés Üzleti gondolkodás című könyv,
nemcsak vállalkozást tanuló egyetemi hallgatóknak és nemcsak
kisvállalkozásba kezdő üzletembereknek, hanem az üzleti világ mindazon
szereplőinek, akik szeretnék megérteni a sorsukat formáló piaci
tendenciákat, törvényszerűségeket." - Mosonyi György (Vezérigazgató,
MOL-csoport)

"Szirmai Péter szerzőtársával, Klein Sándorral... újszerű
tankönyvvel rukkolt elő...
Abból az elgondolásból indultak ki,
hogy az üzleti tervezés illetve tágabb értelemben egy üzlet alapítása
nem egyszerű gazdasági folyamat: a vállalkozás választása
sorsválasztás." - Mészáros Tamás (Rektor, Budapesti Corvinus Egyetem)


"A VÁLLALKOZÁS VÁLASZTÁSA SORSVÁLASZTÁS...."

2010. október 26., kedd

MÁRKAÉPÍTÉS 1. Termékünk, szolgáltatásunk, önmagunk pontos pozicionálása.

MÁRKAÉPÍTÉS 2. PONTOS, SZÉP CÉLZÁSOK.

VÁLLALKOZÁSUNK, TERMÉKÜNK, SZOLGÁLTATÁSUNK CÉLPIACÁNAK PONTOS POZICIONÁLÁS A WEBOLDALON.

A kövezkező példákat véletlenszerűen szedtem össze, a teljesség igénye nélkül-a Facebookról-a saját érdeklődési körömből merítve-
A Facebook felhasználói között nagyon hasznos  nyitott szemmel járni  azoknak, akik pénzt szeretnének keresni, - sok profitól lehet ellesni okos, jól irányzott szlogeneket,  pontosan megfogalmazott küldetéseket-mind a tanácsadás, mind a termék értékesítés területén.
  
Ide tettem a vállalkozások weboldalainak  fejlécét: mindenkinél pontos üzenetet találunk: kinek, mit, értékesít, és  hogyan? 

Nektek, a Ti vállalkozásotokban  mi lenne ez az üzenet?

Ahhoz hogy ez az egy  mondat-egy szlogen, egy küldetés - ütős legyen, és a célpiacot megtalálja az üzenet ahhoz pontosan kell tudnunk:
MIT?
KINEK?
HOGYAN?

http://sales-akademia.hu/hu/


Orsiék "nőiesre" vették a külsőt:nagyon szép, igényes oldal-profi szakmai munkával:
"ÉRTÉKESÍTÉS SZÍVVEL-LÉLEKKEL"
Központi helyre tették a küldetésüket:szakítva a hagyományokkal cégnevük csak "kicsiben" szerepel a főoldalon.
Itt a "HOGYAN" kérdésre fókuszáltak. 

MÁRKAÉPÍTÉS 3. MOST A SAJÁTUNK:)-ez már a gyakorlat.

2010. október 23., szombat

A BÁTOR VÁLLALKOZÓ HÁZASPÁR.

Egy rövid történet: Most induló vállalkozás, Twitter, Facebook, Üzleti tervező  cd és én...


Úgy nagyjából egy hónappal ezelőtt ismerkedtem meg a Twitteren a vállalkozóval. Első körben keveset beszéltünk üzletről, viszont téma volt a Jim beam-cola szeretete és a fogyasztási szokásaink. Persze volt szó üzletről, de szerintem kevés. Aztán mivel nekem ugye konkrét célom, hogy minden vállalkozó vagy vállalkozást indítani akaró figyelmét felhívjam a 7nap-7éjszaka Üzleti Tervező cd-re, így javasoltam, hogy nézzen utána a hasznosságának, és ezzel egyetemben, ha tetszik neki, akkor lájkolja a cd rajongói oldalát, amit készségesen meg is tett.

Facebook...

Ezt követően nekem hirtelen elég sok munkám akadt, és kevesebbet voltam a Twitteren. Viszont itt a Facebookon ebben az idő tájban írtam első jegyzeteimet, a "Marketing...marketing," -et és a többit. A vállalkozól minden jegyzetemhez tett egy lájkot, illetve egyszer-egyszer hozzá is szólt sőt, elkezdett faggatni a mi módszerünkről. Mivel egyre többen faggattak erről, ugye, mint ismeretes meg is írtam ami módszerünk alapjait. Másnap rám kattintott a Face-cseten és előállt az ötletével.



2010. október 13., szerda

2010. szeptember 24., péntek

1 RÉSZ:VILLÁMCSAPÁS TRÉNING :5 PERC KÖZÖS GONDOLKODÁS VÁLLALKOZÁSOD SIKERÉÉRT

Kérdezd meg magadtól!

Kérdés:
A Te portékádnak milyen egyedisége van a piacodon?

Mire gondolok?

Válság terápia:interjú Lévai Péterrel, az Unió KKv Vállalkozásfejlesztési Iroda ügyvezetőjével.

WebRiport  Interjú: 2008.11.08

Lévai Péterrel az Unió KKv Vállalkozásfejlesztési Iroda ügyvezetőjével beszélgetünk a hazai vállalkozásokat súlyosan érintő gazdasági nehézségekről és a most kibontakozó gazdasági válságról. 

Úgy tudjuk, hogy az iroda éppen azokkal foglalkozik, akiket a negatív gazdasági hatások, közvetlenül és drasztikusan érinthetnek.

WebRiport: Kik ők valójában?
Igen , valóban egy speciális helyzetben lévő vállalkozói réteggel állunk kapcsolatban.
Irodánk elsődlegesen a nehéz helyzetben lévő, tőke és forráshiányos kezdő (0-3 év közötti) mikró-vállalkozások indulásának elősegítésével , illetve a már működő mikró és kisvállalkozások, felzárkóztatásával foglalkozik.
Az évek óta zajló „Alapszintű Tanácsadási Program” keretében meghatározott feladatunk e vállalkozások felkészítése, alkalmassá tétele a támogatási források befogadására, illetve azok elnyerésére.
Ügyfeleink elsődlegesen a 10 főnél kisebb létszámú, valamint 200 millió forint alatti árbevétellel rendelkező egyéni, vagy társas vállalkozásokból kerülnek ki.

WR:  Nagy általánosságban mindenki a KKv-król beszél és különféle programokat fogalmaz meg a részükre. Megfeledkezünk a mikro-vállalkozásokról. Valójában mekkora a súlyuk a foglalkoztatásban, illetve a hazai GDP-ben és van e kifejezetten nekik szóló program ?

A kérdés megválaszolásához elkerülhetetlen, hogy egy kicsit rávilágítsunk azokra a problémákra, amelyek a hazai mikró – és kisvállalkozásokat jellemzik, illetve érintik.

Elsőként érdemes lenne tisztázni, hogy mit is értünk azon, hogy Kkv. Elemzők, politikusok, amikor a vállalkozásokról általánosságban beszélnek, akkor használják a Kis és Középvállalkozások kifejezést.

De kikről is van szó valójában?